A táncóráimról
Tanulás után (phúj) jöhet az edzés.
Ez általában kedden, csütörtökön és pénteken van. Minden alkalommal két óra hosszát vagyok táncórán.
Kedden: „Babás csapat” (mármint a tánc név, nem bébik táncolnak), a versenycsoport
Csütörtökön: ismét a nagy versenycsoporttal gyakorlunk
Péntek: Nyílt edzés (minden korcsoport jöhet) erősítünk és tanulunk
Míg Adri meg nem érkezik, mi addig bemelegítünk és gyakorlunk, majd ha megjött eltáncoljuk egyszer a koreót aztán tovább vesszük a számot. Aztán még hatvanszor megcsináljuk egymás után, hogy rögzüljön és menjen. Ha már kész van az egész koreográfia ismét el táncoljuk rengetegszer, hogy versenyképes legyen. Ez keddi és a csütörtöki óra. Persze vannak kivételek, amikor egész tréningen csak ugrásokat, átfordulásokat, spárgákat gyakorlunk. Most leginkább a nulla kezes cigánykereket szoktam tanulgatni ami már sikerült nyáron a füvön de nem merem még talajon mert akkor elég nagyot esni ha nem sikerül. Szoktam gyűrűforgást (egyik lábam lent a másik gyűrű alakban) gyakizni, lazítom a spárgáimat ( földön vagyok egyik lában elől másik hátul) ,bár ezeket inkább pénteken szoktam csinálni. Rengeteget táncolunk az órákon ahol ha valaki teljes erőből beleéléssel táncol az eléggé ki szokott fáradni. Nem mondom hogy tökéletes vagyok mert nem vagyok az, de én nagyon ki szoktam fáradni. Nem úgy csinálom mint ahogy az előbb leírtam csak törekszem…
ÉS ugye van a pénteki edzés amikor csak erősítünk és gyakorlunk. Az a kedvenc feladatom amikor van rá tíz percünk hogy kitaláljunk egy táncot egy adott zenére. Azt meg imádom amikor improvizálunk imádok improzni! Beletudom élni magam a zenébe és az olyan jó főleg amikor lassú szám van…. itthon azt szoktam csinálni (főleg tánc után vagy előtt) berakok egy tetszőleges zenét és egyszerűen csak táncolok. Nem érdekel semmi kizárom a külvilágot és csak táncolok. Fantasztikus érzés minden dühödet, boldogságodat meg mindent bele tudsz vinni ha akarsz, mint az énekeseknél amikor van mondanivalója a számnak el tudni vinni máshova főleg, akkor ha szereted azt a számot. De tud egy táncnak is lenni mondanivalója, és ha egy táncot amibe beleéled magad és ha közben olyan számra táncolsz aminek van mondanivalója akkor együtt már……. egyszerűen…….. bombasztikus…. bocs egy kicsit elkanyarodtam….. 🙂 Szóval amit meg utálok csinálni az meg erősítés mondjuk nekem pont azt kéne csinálnom mert nálam az izom=0-val. Na jó azért kicsit túloztam de akkor sem vagyok a legerősebbek között.
Szóval így néz egy hetem.